Pontosan, csak azokkal van a baj ahol a tolvaj hazaárulók nyertek. A magyar hazafiak sose gond. Nekünk nem az az érdekünk hogy cigánykomcsik ellopják a pénzünket. Neked az? Mert akkor át is utalhatod az egészet nekem, ha úgyse kell, jobb helyre kerül mint Bolseviktor zsebében.
1) A brit és az USA rendszere Magyarországnak nyilván még szarabb volna.
2) Ottani használatra sokáig jó volt. Trump esete igazolta azt, hogy most már ottani használatra is szar.
az USÁ-ban például azért volt elfogadható valamennyire a rendszer, mert egy bazi nagy ország, a két párt nagyjából egyensúlyban volt eddig, és egyik párt sem tudta eluralni az országot, hanem tényleg államonként egyik vagy másik erősebb.
de az, hogy Trump jelentősen kevesebb szavazattal nyert, az de facto egy égbekiáltó, igazságtalanság, és a rendszer égbekiáltó faszságát mutatja. és a faszság pontosan az benne, mint a magyar rendszerben.
én értem, hogy ezt egy Fideszes barom nem fogja fel, de attól még így van.
@Brendel Mátyás: Angliában és az USÁ-ban szerinted "még szarabb a rendszer"? Ezek az országok híresek a demokratikus hagyományaikról, több száz éve jól elvannak vele. Lehet, hogy itt is jobban járnánk, ha törölnék a listás szavazást, akkor eltűnhetnének végre az olyan idejétmúlt pártok, mint az MSZP vagy a DK, a sok kis kamu pártról nem is beszélve. Akkor talán itt is kevesebben hőzöngenének, mert belátják, hogy teljesen értelmetlen és kontraproduktív, amit csinálnak.
@P1sty: Gondolom, azokkal körzetekkel nincs gondod, ahol a baloldali jelölt nyert kevesebb mint 50 %-kal, csak azokkal, ahol a kormánypártok.
A választási rendszer minden indulóra, minden pártra ugyanúgy vonatkozik.
Tessék több szavazatot gyűjteni, és akkor ugyanúgy lehet nyerni, mint most a kormánypártoknak, vagy akár nagyobb arányban is. Vagy szerinted az a demokrácia, ahol a kevesebb szavazatot kapó pártok kap több mandátumot?
Érdekes logika.
@Sir Bates dö Hól: Orbán az eredménytelen népszavazást is megmagyarázta, te hülye! Strassbourgban még a bíróság is elítélte, aztán mégse lett semmi. Ostoba vagy.
@Brendel Mátyás: hogyne, betűre... (orbán biztosan megmagyarázná az eu-ban, hogy történelmi felhatalmazást kapott egy cca. 35%-os részvétellel megejtett és a demokratikus ellenzék által eredményesen bojkottált választás során... és nyilván ott megértő fülekre találna...)
@hallatlan: Az a gáz, hogy az egyik oldalon ott van a konkrét és működő családi adó, a másik oldal meg kb. azzal kampányolt, hogy azért kell rá szavazni, mert le kell váltani a kormányt. Meg hát ugye azok a fránya tapasztalatok a jelentkezők korábbi kormányzásából. Pl. az a klassz kis ingatlanadó, amire már nem is emlékszem, hogy végül miért nem került bevezetésre.
Az egész országban vadásznak a magyarokra a narancskomcsik, legalább a neten még megmondhatja a véleményét az igazi magyar. Csoda ha nem szívleljük ezeket a románszívű komcsikat?
@Dánffalvy Aurél: Gigalájk! Lehet birkázni meg lipsizni, de ha nem ismerjük meg a másik oldal motivációit, akkor marad az "orrbefogva szavazás", kinek-kinek a saját "oldala" szerint.
A tanulság az hogyha megpróbálik őszintén szólni és keresni a kiutat ebből zárt rendszerből akkor egyeseknek balliba másoknak agymosott leszek. Velük azt hiszem nehéz lenne jóindulatú kommunikációt folytatni. A többiekkel szivesen beszélgetek tovább! Viszlát egy következő posztban!
@Sir Bates dö Hól: feladni nem kellett volna. amíg nyerhető a választás, indulni kell, ha már nem, akkor jöhet a forradalom. de az, hogy az ellenzék nem indul, az semmire nem jó. Orbán nagyon örülne neked. lehet, fizet is?!
Azt elfelejted, te amnéziás vadbarom, hogy Orbán több magán-nyugdíjat lopott el tőled, mint amennyi családi támogatást adott?! Te tényleg ennyire hülye vagy?!
@Andy73:
Ha még fel is tenném, hogy az egyéni mindent visz igazságos, és csak annyit mondanék, hogy az abszurdum, hogy a győztes is kap töredékszavaztot, akkor is fényévekre lenne a fidesz a kétharmadtól.
A győztes töredékszavazatai nélkül a 43 helyett csak 34 listás helye lenne a fidesznek.
@P1sty: "Tény, hogy jóval több szavazatot kapott az ellenzék, mint a kormány, ezért nemhogy kétharmad, még többség se lenne egy normális választási rendszerben."
bár tény az is, hogy már 2014-ben sem kellett volna legitimálni az önkényesen megváltoztatott választási törvényt az akkori indulással... (nyilván az ún. alaptörvény elfogadása után kellett volna felállni a parlamenti székből az "akkor basszatok egyedül!" elve alapján...) én nem rugóznék már a számokon...
@Andy73:
És azt te tudod-e, hogy egyéniben "a győztes mindent visz"?
Azaz ha 5 párt közül az egyik jelöltjel kap 21%-ot, a többi meg 19-20-at, akkor is nyert, holott 79% ellene szavazott? Pontosan ezért nyerte a fidesz az egyénieket ilyen arányban.
Talán 10 körzet van, ahol 50% felettit kapott volna a fideszes jelölt.
Tény, hogy jóval több szavazatot kapott az ellenzék, mint a kormány, ezért nemhogy kétharmad, még többség se lenne egy normális választási rendszerben.
@P1sty: Tényleg azt sem tudod, hogy nem csak listás szavazás volt, hanem egyéni körzetek is? Egyéniben 91-et nyert a Fidesz-KDNP 106-ból, közel 90 %-os eredményt eléreve. Angliában és Amerikában csak egyéni körzetek vannak, annak jobban örülnél?
kolompar lole 1113 2018.04.14. 11:49:21
Pontosan, csak azokkal van a baj ahol a tolvaj hazaárulók nyertek. A magyar hazafiak sose gond. Nekünk nem az az érdekünk hogy cigánykomcsik ellopják a pénzünket. Neked az? Mert akkor át is utalhatod az egészet nekem, ha úgyse kell, jobb helyre kerül mint Bolseviktor zsebében.
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2018.04.14. 08:05:06
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.13. 23:39:02
1) A brit és az USA rendszere Magyarországnak nyilván még szarabb volna.
2) Ottani használatra sokáig jó volt. Trump esete igazolta azt, hogy most már ottani használatra is szar.
az USÁ-ban például azért volt elfogadható valamennyire a rendszer, mert egy bazi nagy ország, a két párt nagyjából egyensúlyban volt eddig, és egyik párt sem tudta eluralni az országot, hanem tényleg államonként egyik vagy másik erősebb.
de az, hogy Trump jelentősen kevesebb szavazattal nyert, az de facto egy égbekiáltó, igazságtalanság, és a rendszer égbekiáltó faszságát mutatja. és a faszság pontosan az benne, mint a magyar rendszerben.
én értem, hogy ezt egy Fideszes barom nem fogja fel, de attól még így van.
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Andy73 2018.04.13. 23:30:52
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Andy73 2018.04.13. 23:24:27
A választási rendszer minden indulóra, minden pártra ugyanúgy vonatkozik.
Tessék több szavazatot gyűjteni, és akkor ugyanúgy lehet nyerni, mint most a kormánypártoknak, vagy akár nagyobb arányban is. Vagy szerinted az a demokrácia, ahol a kevesebb szavazatot kapó pártok kap több mandátumot?
Érdekes logika.
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.13. 23:16:15
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
kolompar lole 1113 2018.04.13. 20:42:36
"Te, szerencsétlen" = k. anyád!
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Sir Bates dö Hól 2018.04.13. 20:38:54
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Sir Bates dö Hól 2018.04.13. 20:36:06
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.04.13. 20:19:24
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
kolompar lole 1112 2018.04.13. 20:04:13
Az egész országban vadásznak a magyarokra a narancskomcsik, legalább a neten még megmondhatja a véleményét az igazi magyar. Csoda ha nem szívleljük ezeket a románszívű komcsikat?
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
jacint70 · http://jacint.blog.hu 2018.04.13. 19:50:12
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Dánffalvy Aurél 2018.04.13. 19:31:30
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.13. 18:54:25
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.13. 18:52:09
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2018.04.13. 18:50:34
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
P1sty 2018.04.13. 18:17:53
Ha még fel is tenném, hogy az egyéni mindent visz igazságos, és csak annyit mondanék, hogy az abszurdum, hogy a győztes is kap töredékszavaztot, akkor is fényévekre lenne a fidesz a kétharmadtól.
A győztes töredékszavazatai nélkül a 43 helyett csak 34 listás helye lenne a fidesznek.
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Sir Bates dö Hól 2018.04.13. 18:13:35
bár tény az is, hogy már 2014-ben sem kellett volna legitimálni az önkényesen megváltoztatott választási törvényt az akkori indulással... (nyilván az ún. alaptörvény elfogadása után kellett volna felállni a parlamenti székből az "akkor basszatok egyedül!" elve alapján...) én nem rugóznék már a számokon...
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
P1sty 2018.04.13. 17:57:09
És azt te tudod-e, hogy egyéniben "a győztes mindent visz"?
Azaz ha 5 párt közül az egyik jelöltjel kap 21%-ot, a többi meg 19-20-at, akkor is nyert, holott 79% ellene szavazott? Pontosan ezért nyerte a fidesz az egyénieket ilyen arányban.
Talán 10 körzet van, ahol 50% felettit kapott volna a fideszes jelölt.
Tény, hogy jóval több szavazatot kapott az ellenzék, mint a kormány, ezért nemhogy kétharmad, még többség se lenne egy normális választási rendszerben.
Bejegyzés: Én volnék a kormánypárti szavazó
Andy73 2018.04.13. 17:52:07